
A LED (Light Emitting Diode) egy félvezető dióda, amely elektromos töltésű részecskék áramlásával fényhatást hoz létre. Az így előállított fény teljesítménye korábban messze elmaradt a hagyományos wolfram szálas izzók fényétől, ezért alkalmatlan volt a különböző beltéri és kültéri világítások megvalósítására, habár energiatakarékossága és hosszú élettartama alapján hatékonyabb megoldásnak tűnt. A technika fejlődésével azonban lehetővé vált a LED-ek fényerősségének jelentős növelése és így az utóbbi időben a lámpák egyre nagyobb számban kaphatóak LED változatú világítással is. Mivel kevesebb energiafelhasználással képes ugyanazt a fényt produkálni, hőtermelése is szinte elenyésző a normál és a halogén izzókéhoz képest. Az egyszerűbb fényelőállítás következtében méretében is jóval kisebb tud lenni, így egy LED-es lámpatest már néhány cm-es változatban is kapható. További előnye, hogy a legtöbb típus, legalább 4-5 különböző színű fénnyel választható. A LED világítás egyetlen hátránya, hogy az áramingadozást egyáltalán nem viseli el, ezért csak áramkiegyenlítő trafóval együtt használható. A trafónak viszont több teljesítményű változata létezik, így, akár 8-10 lámpa világítását is meg lehet oldani egyetlen trafóval. Az RGB típusú LED világítótestek egy vezérlő beiktatásával színváltós funkcióra is képesek. Így a rendszer akár egy oldalfal, járófelület vagy medence sokszínű megvilágítását tudja biztosítani. Alkalmazása elsősorban olyan helyeken javasolt, ahol hosszabb ideig (naponta több órán át) kell a folyamatos megvilágítás, hiszen így még több energiát takaríthatunk meg.
|